sövényvágás

KERTI FÁK, BOKROK GONDOZÁSA

Amikor a kertünk rendezését eltervezzük (kerti fák, bokrok, virágok), fontos, hogy erről tervet készítsünk. Az első lépés a pontos kerti munkák meghatározása. Ezen belül meg kell határoznunk a növények öntözési idejét, az öntözések számát, a trágyázását, az átültetését, a metszés -ét. Mit jelent a növények kezelése, metszése?
A növények szakszerű öntözése és metszése hozzájárul a növekedésükhöz, a gyümölcshozamhoz, kiküszöbölheti a betegségeket és növeli a kertünk szépségét. A helyes metszéssel a fáink szép lombozatot hoznak, mert több fényt, ezért jobb szellőzést biztosít a lombkoronának a helyes metszés. Tavasszal a helyes metszés elősegíti a rügyek fejlődését, így a szép virágzást, ami később a bő terméshozamban mutatkozik meg.

kerti fák

A növények védelméhez, a bőséges termés eléréséhez szükséges lépések:

A tavaszi kerti munkák megkezdésekor felmérjük a teendőket, majd elkezdjük a munkát. Először a fák, a bokrok szakszerű metszését végezzük el, de előtte a száraz leveleket a beteg ágakat távolítjuk el. Célszerű a munkálatokhoz ilyenkor szakember tanácsát kikérni. A szakszerű metszéssel megelőzhetőek a később esetleg fellépő növényi betegségek, az erős növényzetet pedig a kártevők kevésbé képesek megtámadni.
A szakszerű metszéssel a növényeink méretét is meghatározhatjuk, sőt az ilyen növények könnyebben bedúsulhatnak. A formára metszett növényeink növelik a kertünk szépségét. Fordítsunk különös figyelmet a rosszul kezelt, elhanyagolt régi növényekre.
Nem célszerű rögtön a régebbi növények cseréje sem, hanem inkább meg kellene vizsgálni, hogy van-e lehetőség azok megújítására. Azért is fontos a növények megújítása, kezelése, mert különösen a nagyobb fák esetében a letörő ágak esetleg sérüléseket okozhatnak autókban, épületekben.

A metszés szerszámai

Üzleteinkben sok típusú metszési eszköz vásárolható meg. Nagyon fontos, hogy mindig a kerti munkához megfelelő szerszámot használjunk, vegyünk. Nagyon fontos az is, hogy a munkálatokhoz legyen egy megfelelő létra. Az egyik legfontosabb kerti szerszám a metszőolló. A metszőollóval tudjuk megfelelő formára alakítani a fáinkat, a bokrainkat, a növényeinket. Nagyon fontos, hogy a metszőolló, de minden szerszám, jól illeszkedjen a kezünkbe.
A kerti hulladék megfelelő kezeléséhez vásárolnunk kell egy komposztáló ládát, így az ebben kezelt levelet, füvet trágyázásra felhasználhatjuk. Kerti pázsit nyírásához, kezeléséhez célszerű olyan fűnyírót használni, amelyiknek gyűjtője van.

A kerti fák,  bokrok kezelése

A faágak alakításához olyan vágóeszközt használjunk, amelyiknek hosszú nyele van, az ilyen szerszámmal képesek lehetünk a tüskés, vagy a vastagabb, beteg ágak eltávolítására. Nagyon megkönnyítheti a munkánkat a láncfűrészek használata, mert azokkal a vastagabb ágak könnyen eltávolíthatók. Az üzletekben több fajta láncfűrész is kapható.
A következő a kézifűrész, amely szintén használható a kertünkben, de nagyon fontos, hogy a kezünkhöz jól illeszkedjen. A teleszkópos metszőollók használata segíthet a magasabb ágak elérésében, kezelésében.
Megkönnyíthetik a munkánkat az olyan kerti szerszámok, amelyek többfunkciós feladatra alkalmasak. Az un. multi szerszámok cserélhető fejekkel vannak ellátva, így ezeket a kerti munkához rugalmasan, a legmegfelelőbben használhatjuk. A növények lemetszett, sérült részeit, sebeit, mindig kenjük be fa-gittel.
A fenyők, de általában az örökzöldek minden évszakban megtartják a lombozatukat. A száraz leveleiket tavasszal, nyáron váltják. Ősszel, amikor lehűl a levegő, legtöbb lombhullató fa lehullatja a levelét. Ezt követően, nyugalmi időszakban, tudjuk a fáinkat alakítani, metszeni.
Különösen a dió félék azok, amelyek ilyenkor alakíthatók. Amikor metszés -sel alakítjuk a növényeinket, figyelembe kell vennünk azok életkorát, mert az határozza meg a metszés milyenségét. A formára metszés is ekkor történhet, ez később elősegítheti a növény egészséges és kiegyensúlyozott növekedését, és meghatározza a formáját, szépségét, növekedését.

kerti fák

A metszés alakítás lépései

Az újonnan ültetett fenyőfélék, örökzöldek nem igényelnek metszést;
A lombhullató növényeket az ültetést követő években célszerű alakítani, mert ezután bedúsulhatnak;
Az újonnan ültetett növények fák ágait nem célszerű hosszúra meghagyni;
A fiatal növényeket a növekedési időszakban célszerű metszéssel korrigálni.

Az öregebb növények metszésének lépései
A nagy öreg növényein metszését, megújítását, téli időszakban célszerű elvégezni az alábbiak szerint:

A beteg elhalt ágakat eltávolítjuk metszéssel;
Ritkítsuk meg a fa ágait az előírásoknak megfelelően, az erősebb tavaszi hajtás miatt;
Egyes cserjék jól reagálhatnak az erőteljesebb metszésre is;
Metszés -nél mindig vegyük figyelembe a metszési útmutatóban leírtakat.

Cégünk szakemberei tanácsadással rendelkezésére állnak.

Kerti fák kezelése

A kertünk fái nagyon fontos feladatot látnak el a házunk körül, mert elfogják a szelet, nyáron árnyékolják házunkat. Ültetés után sok gondoskodást igényelnek, később már nem. Nagyon kell vigyázni arra, hogy betegséget ne kapjanak a fáink, mert ha egy fa beteg lesz a kertünkben, az megbetegítheti a többi fát is.

A beteg fa tünetei

Ha a fa természetellenes formát ölt növekedés közben, oda kell figyelnünk fánkra. Néha a fák több oldalra hajolhatnak, vagy furcsa formájuk van, amelyet természetellenes növekedési mintázatot okoz. A metszés, általában orvosolja ezt a problémát, hogy megakadályozza a fa leesését!

Ha a fa törékennyé válik, az ágai beszáradnak, vagy a levelein gomba spórák jelennek meg, ekkor feltétlenül forduljunk szakemberhez.

A fa szárán megjelenő mély repedésekbe kártevők költözhetnek, feltétlenül kezeljük megfelelő szerrel.

A fák kérgén a rágásszerű jeleket baktériumok, gombák okozhatják. Ez a betegség a fa sérülésein keresztül terjedhet, ezért el kell távolítani a fáról.

Amikor a fa ágai kezdenek száradni, azonnal intézkednünk kell.

Kerti fák betegségének megelőzése

Mindig ügyeljünk arra, hogy a fáink ne sérüljenek meg. A fa nyílt sérülései könnyen fertőzéseket okozhatnak. A sérüléseket kenjük be fatapasszal,

A kerti fáinknak hagyjunk elég életteret a növekedéshez,
Ha az időjárás száraz, öntözze meg a fát és környékét,
Az ültetés után metszéssel szép egészséges formára alakíthatja a kertje fáit, ami jótékony hatással lesz a fáinak növekedésére.
Amennyiben a betegség elérte a fáit, a betegség leküzdéséhez forduljon szakemberhez.

A szakember, miután megnézte a veszélyeztetett fát, az alábbi lépéseket javasolhatja:

Azonosítja a veszélyeztetett fákat,
A betegség leküzdéséhez permetezőszert javasolhat,
Lekezeli a fákat a javasolt permetezőszerrel,
Tájékoztatja a tulajdonost a fái betegségéről,
Amennyiben a fái elpusztultak olyanokat javasol, amelyek jobban megfelelnek a kertje talajának,
Megtanítja a helyes metszési fogásokra.

A metszés az egyik legfontosabb a kerti munkák közül, mert ezzel tudjuk szép formára alakítani fáinkat. Ezért a szakember útmutatása szerint végezzük mindig ezt a munkát. Az idősebb fáinknál az első lépés, hogy a száraz ágakat vágjuk le. A fák helyes metszése növeli a fa egészségét és életét. A szakembert megkérheti arra is, hogy folyamatosan ellenőrizze a kertjét. Ez különösen fontos akkor, amikor a fák még fiatalok. A jól kezelt fákban még a viharok sem tudnak kárt tenni.
Ügyelni kell arra is, hogy fáink ágai erős növésűek és megfelelő sűrűségűek legyenek, mert ez javítja a jó szellőzést, a napfény pedig a fotoszintézist, ami elősegíti a növekedést. Mint már említettük a helyes metszés elősegíti a fa növekedését, sérülés esetén az öngyógyulását, így könnyen leküzdi a fa a betegségeket. A helytelen metszés viszont kihat a fa formájára, így a szépségére.

Egészséges kerti fák kiválasztása:

A gyökérzet ellenőrzésével kezdjük, ha az dús és nedves az jó, a fa színe is megfelelő legyen,
A fa gyökérzet legyen beágyazva, un. talajgolyóba,
A konténerből ültetéskor vegyük ki a fát, a fa gyökérzete nedves és rostos legyen,
A lombhullató fák gyökere és a szára ugyanakkora legyen,
Idősebb fák vásárlásakor a fa kérge egészségesen világos legyen,
Ne legyen a fa törzsén rovar, vagy mechanikai sérülés,
A fa törzse körül jól elosztott ágak legyenek,
A faágak között a távolság, fajtától függően, megfelelő legyen.

Összefoglalva:

1./ A megfelelő kertészet kiválasztása,
2./ Az elképzelésünk fájának kiválasztása,
3./ A kiválasztott fa elültetése,
4./ A fa ültetési helye és trágyázása,
5./ Az elültetett fa öntözése,
6./ A metszés idejének meghatározása,
7./ Kártevők és betegségek problémái.

A kert fáinak környezeti hatása:

Javítják a levegő és a víz minőségét,
Árnyékolják a házunkat, kertünket,
Hűtik a házunk környezetét,
Lassítják a csapadékvíz elpárolgását,
Csökkentik a kertünkben a talajeróziót,
A fák növelik ingatlanunk értékét.

Nyári szárazság idején a fákat célszerű csepegtető rendszerrel öntözni hetente kétszer, háromszor. Ne metssze fáit szárazság idején. Túl hosszú szárazságkor takaróval megőrizheti a fa nedvességét.
A homokos talajban a fáit gyakrabban öntözze.

A fáink azért is fontosak a környezetünkben, mert oxigént termelnek, stabilizálják a talaj szerkezetet. Segítik a madárpopulációt a költésben. Kapcsolatot teremtenek a múlt és a jövő között. Fontosak a városi környezetben, parkokban. A fák előnyösen hatnak az egészségünkre, mert kiszűrik a szennyeződéseket a levegőből. Árnyékot biztosítanak, ezért megvédenek bennünket a napsugárzás káros hatásaitól és csökkentik a zajokat. Több fa gyógyhatású is, pl. a nyírfa, melynek a kérgéből nyert olaj, fertőtlenítő hatású.
A fák elnyelik a szén-dioxidot, ezért lassítják a globális felmelegedést. Ellenállnak a szeleknek, hűtik a környezetünk levegőjét. A szép fák növelik környezetünk játszótereinek, parkjainak a szépségét. A szép parkok és a fák a városi élet meghatározói ezért óvni kell őket a jövőnk érdekében!
Amelyik városban nem ügyelnek a fák megóvására, nem pótolják az elhalt fákat nagyon sok betegség fordulhat elő. Ezért a sűrűn lakott városokban egyre nagyobb parkokat hoznak létre, hogy az ott élőket boldoggá tegyék.

Fa (botanika) leírása